Rólam

Hivatásos, végzett fotográfusként 2019 tavasza óta dolgozom. Előtte nagy lelkesedéssel fotóztam gyerekeimet, környezetüket, így eleinte legnagyobb tapasztalatot gyerekfotózásból szereztem. Egészen furcsa tapasztalás volt felnőttet fényképezni.

Az elmúlt közel 2,5 évben rájöttem, hogy a fotózás egy energiaforrás számomra, feltölt, felvillanyoz. Imádom azt az alkotást, mely az egész folyamatot végigkíséri: felkészülök minden egyes alkalomra: kitalálok előre pózokat, játékokat. Úgy érkezem meg, hogy előtte végigszaladok a helyszínen: mi változott, mióta legutóbb ott jártam, és máris lefuttatom fejben, hol mit szeretnék megvalósítani. Utána a következő energialöket az, ahogy sikerül kapcsolódni az emberhez, emberekhez, akik a kamerám elé állnak. Összehangolódunk, egy áramlásban vagyunk. Dübörög bennem az adrenalin, jönnek az újabb és újabb ötletek.

Fotózás után ólmos fáradtság lesz úrrá rajtam, pihennem kell. Aznap nem is szoktam megnézni a képanyagot, mert nem látom reálisan. Másnap töltöm csak le, és amikor végignéztem az egész képanyagot, csak akkor nyugszik meg a lelkem, hogy oké, minden rendben. Olyan lett, amilyennek szerettem volna. Aztán jön a következő izgalom: megmutatom a szerkesztett anyagot az ügyfélnek. Ilyenkor mindig nagyon-nagyon izgulok, hogy neki is tetszik? Elégedettek vele? Olyan lett, amilyenre számítottak? A legnagyobb sikernek szoktam betudni, amikor „nem férnek bele a csomagba”, tehát sokkal több fotót kérnek, mint amennyit a csomag eredetileg tartalmazott volna.

 

Bízom benne, hogy ez így is marad, és mindig sikerül olyan minőséget nyújtanom, amit vártok, aminek igazán örültök. Szeretnék olyan képeket átadni, amit, ha 20 év múlva elővesztek, akkor is időtállónak fog tűnni, és akkor is jó szívvel fogjátok lapozgatni. 

Az egész úgy kezdődött…

2014-ben a férjem vett magának egy tükörreflexes fényképezőgépet. Akkor még persze fogalmam sem volt róla, mit is jelent ez az fogalom.

Pár nap múlva megkérdeztem, kipróbálhatom-e? Az elkészült felvételtől leesett az állam: “homályos” volt a háttér! Ó, én tudok ilyen képet készíteni?

Akkor és ott valami történt. Elárasztott az érzés, hogy meg akarok tanulni fényképezni. Gyorsan el is végeztem egy online tanfolyamot, majd egy alapozó kurzust. Amikor megszületett a legkisebb gyermekem, nagy izgalommal készültem életem első újszülött fotózására.

Hozzáteszem, a saját szülésemet is én fotóztam le, mivel hiába kérdezte a férjem, az orvos, a szülésznő, hogy hogyan kell élőképmódra váltani. Én mindig “kukucskálok”, szerintem életemben nem használtam élőképmódot, így rajtam kívül senki nem tudta használni a fényképezőgépet. Fájások közt pedig nemigen tudtunk a beállítások közt kutakodni. Mára ez már csak történelem…

Mivel ovis a legkisebb is, szerettem volna ismét munkába állni. Környezetem, barátaim, rokonaim ösztönzésére továbbképeztem magam, és elvégeztem a szükséges iskolát ahhoz, hogy fotográfusként dolgozhassak.

Nagy izgalommal állok elébe az új kihívásoknak, nagy örömmel és várakozással tölt el az “új életem”. – 2019. április

A régmúlt…

Volt ám élet(em) a fotózás előtt is… Még a múlt évezredben érettségiztem, aztán valahogy sosem voltam elégedett a tudásommal, bármiről is legyen szó. Tény, tanulni mindig is utáltam (miért, van, aki szeret?), de tudni valamit, érteni valamihez… azt mindig is nagyon szerettem! Így hát szereztem OKJ-s képesítéseket (PR- és marketing szakon), nyelvvizsgát – többet is (angol), 1 diplomát (PR szakértő), majd a sok-sok gyerek mellett még egyet (szakközgazdász marketing és kereskedelem szakon).

Nagyon hamar munkába álltam, egyből az érettségit követően, és munka mellett szereztem a különböző képesítéseimet.

3 évet az ország egyik legnagyobb olajcégénél dolgoztam. Később, ahogy szakképesítéseket szereztem, az ország akkor egyik legolvasottabb napilapjánál dolgoztam 7 évig: először mint kereskedelmi asszisztens, majd rövidesen, mint marketing menedzser. Egészen 2005-ig, amikor is más vizekre eveztem.

Miközben sorra születtek a gyerekeim, újabb diplomát szereztem, majd szakmai nyelvvizsgát. 2018-ban már a legkisebb is betöltötte a 3. évét, így egyre erősebb késztetést éreztem arra, hogy ismét munkába álljak. Barátaim, ismerőseim nagyon ösztökéltek arra, hogy álljak fotósnak. Hallgattam rájuk. Elvégeztem hát a munkához szükséges OKJ-s tanfolyamot. Kellett félév, hogy kiheverjem ennek fáradalmait, összegyűjtsem a bátorságomat, de 2019. áprilisában elérkeztem a nagy mérföldkőhöz: beindítottam az Impresszió Fotót.

Fogadjátok szeretettel munkáimat!